Megkérdeztük a piacbezárásokról is a volt kerületi vezetőt: szerinte a járványra hivatkozva úgy zárták be a József Attila-lakótelepen működő termelői piacot, hogy erről nem szóltak sem a termelőknek, sem a vásárlóknak, így nagy zavar támadt. „Baranyi Krisztina arra hivatkozott, hogy drágán működik a piac, ezért húzatta le a rolót. Holott közismert, erről szakértők is nyilatkoztak, hogy a nyitott terekben sokkal kisebb a fertőződés veszélye, nagyobb biztonságban vannak az emberek, így nagyon indokolt lett volna a nyitvatartása.”
Ferencvárosban számos politikai vita robbant ki a korábbi kerületi vezetés munkája kapcsán. Mit mond most erről Bácskai János? „Mára már feltételezhetően Baranyi Krisztinának is kiderült, hogy azok a hisztérikus vádak, amelyekkel a választás utáni napokban kürtölte tele a sajtót, mind megalapozatlanok voltak. Ilyen például az, hogy nem adtuk át normálisan az ügyeket, s ezt üres dossziékkal illusztrált tévéfelvételeken, fotókon próbálta bemutatni. Egyébként valóban voltak ilyen dossziék, de ez azt bizonyította, hogy azok ügyek el lettek intézve, ráadásul a digitális iktatás korában sokkal kevesebb papírra van szükség. Rejtett ajtóról is fantáziált, arra utalva, hogy én az irodámból azon keresztül tudok elmenekülni vagy titkos helyre távozni. Holott az egy nem használt ajtó, nincs is rajta kilincs, egy szekrényt állítottunk elé, de feleslegesnek tartottam befalaztatni. Egyébként meg egy olyan helyiségbe nyílik, ahol négyen dolgoznak. Azt is mondta Baranyi, hogy ezerrel folyik az iratmegsemmisítés, ami szintén nem volt igaz, de felettébb érdekes, hogy azokban a napokban megjelent a hivatal előtt egy kis furgon, rajta iratmegsemmisites.hu felirat. Nagy kérdés, hogy azt ki rendelte oda, mert én ugyan nem.”
S hogy miként alakul a feljelentések és a büntetések ügye? Bácskai János erre azt válaszolja: „Súlyos közbeszerzési visszaélésekről, lakásügyekről, parkolási botrányoktól zengett a választás idején az ellenzéki sajtó, és tömeges feljelentéseket helyezett kilátásba Baranyi Krisztina már hosszú évek óta. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az én időszakom alatt összesen két közbeszerzéssel kapcsolatos büntetést kaptunk, az egyik 400 ezer, a másik 100 ezer forintról szólt, ami nagyon kis szabálytalanságra utal. Nem igaz az sem, hogy fideszeseknek adtunk kedvező feltételekkel lakásokat, és épp nemrég írta meg egy portál, hogy a 444.hu cikksorozata a ferencvárosi parkolási rendszerről mennyire manipulatív volt és tele volt hazugságokkal. Jól jellemzi a helyzetet, hogy az adóhatóság is kiadott egy állásfoglalást arról, hogy a parkolójegyek megfeleltek a jogszabályi követelmények, holott korábban tele volt az ellenzéki média azzal, hogy ezek a jegyek teljesen alkalmatlanok parkolási célra. Tudomásom szerint egyébként egyetlen feljelentést sem tett ellenem Baranyi Krisztina. Nyilván rájött azóta arra, hogy ezek megalapozatlanok lennének.”